Óriások
Molnár András 2006.04.24. 16:44
Mindent e "kis" emberkékről...
Óriások
Az óriások gyakorlatilag minden tekintetben a koboldok tökéletes ellentétei mind kinézetükben, mind viselkedésükben, mind pedig a varázslókkal való kapcsolatukban. Átlagosan 6 méter magas emberszerű teremtmények, de vannak köztük alacsonyabbak (5 méter körül) és különösen magasak is (több mint 8 méter). Az óriások falvaikat a magashegységekben állítják fel, itt élnek kis közösségekben, gyakran belső viszályok viharában. Egy településen általában hetven-nyolcvan óriás él együtt egy vezető, a gurg irányítása alatt.
Viharos történelmük visszanyúl az ősidőkbe, az ember előtti időkig, de azóta sem mutattak számottevő fejlődést társadalmuk tekintetében. Az ókori muglik úgy hitték, az óriások, vagy titánok az Ég és a Föld egyesüléséből született lények, melyek már az istenek előtt is léteztek, és később az istenekkel vívtak borzalmas háborúkat az elsőbbségért való küzdelemben. Ez természetesen badarság, az óriások semmiféle isteni, vagy mágikus tulajdonsággal nem rendelkeznek, még annyival sem, mint a muglik.
Írország első lakói a fomoiriaknak nevezett kegyetlen óriások voltak, s a betelepülő embereket azzal sanyargatták, hogy terméseiket pusztították, ezzel éhinséget és betegséget terjesztve. Anglia területén is éltek óriás népek, mielőtt Brutus (a trójai háború hősének, Aeneas-nak a dédunokája) seregei le nem győzték őket. Arthur király országlása idején a legyőzött, s számukban erősen megfogyatkozott óriások még kegyetlenebbé váltak, mint valaha. Szokásukká vált, hogy nőket raboljanak, s szolgaként használják őket, állatokat loptak a gazdáktól, parasztoktól, és időnként még embereket is ettek.
Az óriásölők
Az óriások tehát viselkedésük miatt folytonos harcban álltak mind a muglikkal, mind a varázslókkal, akik a korai időkben gyakran szövetkeztek egymással, ha egy óriás sanyargatta őket. Sir Thomas Malory 1485-ben kiadott Le Morte d’Arthur (Arthur halála) című könyvében sok óriásölőről tesznek említést. Közülük a legkiemelkedőbbek közé tartozik a Kerekasztal egyik lovagja, sir Lancelot, aki már fiatal korában legyőz két óriást, akik három lányt hét éven át tartottak mellettük szolgaságban. Egy másik óriásvadász, Marhaus lovag győzte le a hatalmas Taulardot, és huszonnégy lányt és tizenkét lovagot szabadít ki a fogságából. A legtehetségesebb óriásvadász maga Arthur király volt. A Vivien nevű boszorkánytól kapott varázskardja, az Excalibur segítségével öli meg a Saint-Michel-hegy kannibál óriását, aki tizenöt királyt győzött le, és áldozatainak szakállából kitépett szőrszálakkal hímzett kabátot viselt. Egy másik vadász, Óriásölő Jack egy gazda fia volt, akinek az volt a feladata, hogy túljárjon az óriások eszén. Az első áldozata volt a Cormoran nevű óriás, akit Jack egy letakart gödörbe csalt, majd agyonütötte. Az első Varázslók Háborúja alatt az aurorok sokat megöltek közülük, s végül kiüldözték őket a szigetországból. Ma már csak messze, keleten, Oroszországban, Finnországban, s még messzibb, elhagyatottabb vidékeken élnek.
|