Kataklysm - Face the Face of War

A játéknak természetesen ezúttal is német, szövetséges és szovjet oldalról vághatunk neki. Minden oldal kampánya két részből áll: a reguláris hadsereg tisztjeként vezethetjük katonáinkat, valamint a különleges egységek küldetéseit teljesíthetjük. Résztvevőnként összesen kb. 20 küldetést teljesíthetünk a gyakorlókon kívül. És ha hozzávesszük a pályák méretét, a feladatok sokrétűségét, valamint az ehhez szükséges játékidőt, akkor valóban elégedetten csettinthetünk!

Sasmadár!

A játék a háború végső éveit, annak elkeseredett harcait helyezi a fókuszba. A német pályák az 1944-45-ös ardenneki támadás kevéssé feldolgozott jeleneteiről szólnak, az angolszászok a német haderő létesítményei ellen intéznek szabotázsakciókat, majd Normandián, Franciaországon keresztül haladnak Németország felé, a szovjet hadjárat pedig Lublinból indul, és cél a német főváros elérése.

Magára a játékmenetre nem akarok sok szót vesztegetni, hiszen a Soldiers: Heroes of WW2 cikkben ezt már megtettem, és mindez azóta sem változott (így ezen célból ajánlom annak a cikknek az átböngészését is). Itt inkább csak azokra a részletekre szeretnék rámutatni, amelyek újdonságnak számítanak, vagy változtak az előző rész óta. A küldetéseket indítva választhatunk taktikai és arcade mód között. Valószínűleg a készítőknek is feltűnt – vagy a visszajelzések alapján érzékelték –, hogy a Soldiers bizony elég nehéz volt, semmi perc alatt kifingatott minket az ellenség. De ezt az (egyébként reális!) játékmenetet nem akarták lebutítani sem, inkább ránk bízták a választást.

Effekt-hegyek (és kötőjelek :o) ) lépten-nyomon

A taktikai mód az eddigi szintet viszi tovább, vagyis pár lövéstől megfekszünk, tehát nagyon oda kell figyelni. Az arcade mód kissé irreálisabb, de ezáltal könnyebben játszható. Igazából itt nagyon ügyesnek kell lennünk ahhoz, hogy veszítsünk :o). Embereink bátran sétálgathatnak a legnagyobb kereszttűz közepén, mintha csak a Duna-korzón lennének. Szép lassan sebződünk ugyan, de azt is hamar visszagyógyítjuk, ellenségeink meg pár jól irányzott lövéstől kifekszenek. Még gránátot is dobhatnak a talpunk alá, max. lesebződünk egy kicsit. Azért itt is oda kell figyelni, de tény, hogy fatális hibába nem nagyon futhatunk. Szerintem okos ötlet volt így kettébontani a nehézséget, így mindenki meg tudja találni a magának megfelelőt.

A Soldiersben nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy a gyalogos katonák sem ágyútöltelékek, még harckocsikra is igen veszélyesek tudnak lenni. Ez most is így van, páncélöklökkel vagy gránátkötegekkel pillanatok alatt harcképtelenné teszik a járműveket. Sőt, úgy vettem észre, hogy a harckocsiknál is jobban használhatók, még arcade módban is! Vagy talán a páncélosok hatékonyságát butították le? Sokszor hiába lövök bele ötször Pantherrel egy nyüves kis Shermanbe (aki még csak nem is Firefly), semmi érzékelhető eredménye nincs, mire ő egy-két lövésből harcképtelenné tesz. Bazookából bezzeg elég egy jól irányzott találat a legmasszívabb harckocsinak is. Ki érti ezt...? Amúgy megfigyeltem, hogy a bazookának/Panzerschrecknek elég fura röppályája van, a rakétánk össze-vissza csalinkázik a levegőben. Egyik pályán meg Panzerfausttal lőttem, az pedig nyílegyenesen repült. De azért mindegyikkel jó esély van találatot elérni, ha elég közelről tüzelünk. Ráadásul minden jármű textúráján nyomot hagynak a találatok!

Az Sd.Kfz. 234 Puma motorházán rendezett grillparti ordernáré italozásba csapott át

Jól használhatók a telepített fegyverek is: géppuskaállványokat, aknavetőket, lövegeket vehetünk kezelésbe. Utóbbit teherautóra is csatlakoztathatjuk, de kezelőik is mozgathatják mindegyiket.

Katonáink fedezékkeresése ezúttal is ugyanolyan magas fokú, ezzel kapcsolatban már a Soldiers cikkben is lelkendeztem. Természetesen itt is minden fedezék, minden ház lerombolható és felrobbantható. Igaz, néha egy épületbe elég sok HE lőszert kell belelőni, hogy összeomoljon, sokszor egyszerűbb átgázolni rajta. Úgy látszik tényleg le vannak butítva kicsit ezek a harckocsik...!

A szovjetek így kezelik a Combino villamos problémáját

Újítás a Soldiershez képest, hogy egységeinket nem csak egyenként illetve egyszerre mozgathatjuk, hanem a csapataink osztagokban tevékenykednek, és működnek együtt. Az osztagokat persze tetszés szerint át lehet rendezni, vagy feloszlatni. Az osztagnak mindig van egy vezetője (bármelyik tagot kinevezhetjük), ha őt mozgatjuk, vagy neki adunk utasítást (újratöltés, hasra vágódás, stb.), az egész csapata is követni fogja. Ha csak egy egyszerű „közlegényt” utasítunk, ő az osztagától külön fogja elvégezni a parancsot. Az osztagparancsnok amúgy az általa összegyűjtött lőszereket is szét tudja osztani a rászoruló alárendeltjeinek.

A kézre álló irányításon is finomítottak a készítők, az irányítópanelen minden fontos parancs elérhető, és mindegyikhez gyorsbillentyű is tartozik. Nem mondom, hogy olyan nagyon könnyen átlátható és megszokható a dolog, de idővel talán egyre jobban rá lehet érezni. Ha osztagnak adunk parancsot, azt mindig a kompetens személy végzi (pl. robbantást a robbanószerrel felszerelt katona, tankelhárítást a bazookás, stb.), de duplaklikkel mindenki részt vesz a támadásban (pl. mindenki dobja a gránátot, nem csak egy).

Na itt a kert! Már ami megmaradt belőle...

Jó pont az is, hogy a „Hold position” parancshoz nem fővesztés terhe mellett tartják magukat a katonák, mint az előző részben, hanem ha közvetlen veszély fenyegeti őket (gázolás, gránáttámadás), akkor bizony odébb futnak. A gránátot egyébként olykor még gyorsan vissza is hajítják a támadó felé. Szerencsére megmaradt a másik jelentős újítás, a Direct Control is. Itt annyi változott, hogy nem csak akkor tudjuk használni, ha csak egy egység van kijelölve, hanem osztag esetén a parancsnok kerül manuális irányítás alá. Ilyenkor a többiek se tétlenkednek, követik a parancsnok mozgását, és segítenek a harcokban.

A grafika megmaradt csodálatosnak és részletesnek, panasz nem érheti! A nézőpontot egészen az embereink szintjéig levihetjük. Emlékszem, a Soldiers nagyon nehezen tudta kezelni a sok egységet és a sok mozgást, ezáltal sokszor kegyetlenül, élvezhetetlen módon belassult és szaggatott. A FoW-ban valami nagyot varázsoltak a készítők, mert sikerült jelentősen optimalizálni a sebességet. Talán azt használták ki, hogy a „fog of war” segítségével elég csak megjeleníteni a közelünkben ténykedő egységeket, a többit fedheti „jótékony homály”. De ettől függetlenül minden a helyén van, semmiről nem feledkezik el a program, még a hullák, felszerelések, és kilőtt járművek is olyan formában maradnak, ahogy hagytuk őket.

Az aknára futás minősített esete

A hangok továbbra is kiválóak, a zene szépen dudorászik a háttérben. Az effektek, fegyverek hangja is nagyon passzol mindenhol, de ezek az elődben is mind a helyén voltak. Ezúttal viszont kicsit hiányolom azokat a spontán jellegű beszólásokat, amelyeket a katonák harc közben, vagy semmittevésnél dobtak be.

Már a Soldiers is élvezetes multiplayer résszel rendelkezett, ez a FoW-ban is így van. Rengeteg játékmódot kapunk, a kézenfekvőktől kezdve (Cooperative, Deathmatch, King of the Hill) a területfoglalásig, VIP jármű kísérő/támadó feladatig, frontvonal kiépítésig/támadásig. Vannak egészen elvetemült ötletek is, mint a Chicken Hunt, amelyben a gulyáságyúhoz kell minél több csirkét összegyűjteniük az ellenfeleknek, győztes a legjobban jóllakott hadsereg. Lököttek ezek...! :o)

Fiam! Értem én, hogy háború van, de fogat mosni ebben a hadseregben is kötelező!

Egy szó mint száz, a már önmagában is lehengerlően jó Soldiers: Heroes of WW2 méltó folytatása a Faces of War. Nemcsak egyszerűen kiadták újra, hanem igenis tanultak a tapasztalatokból, merítettek a menet közben született ötletekből. Ezt nevezem fejlesztésnek, mert ez tényleg az! Az meg csak külön érdekesség, hogy a Faces of War szinte egy időben jelent meg a Soldiers önállóan futó kiegészítőjével, a Silent Heroesszal (amiről hamarosan szintén olvashattok). Eddig is úgy véltem, hogy a Soldiers volt a II. világháborús RTS-ek királya, most pedig átadta trónját a legkisebb fiának.