Pedig a témaválasztás egészen jónak tűnt. Jóllehet a kolumbiai drogháborúkat már elég sokan feldolgozták, azért ez még mindig nem annyira unalmas, mint teszem azt a világháború. Mert abból már tényleg mindenkinek elege lett, talán egy életre. Számomra külön öröm volt e témában ismét alámerülni, mert mint azt korábban említettem, különös vonzalmat érzek az ott kialakult helyzettel kapcsolatban.

Így mit sem sejtő naiv jó kisfiúként, a meglehetősen hosszúra nyúlt telepítés után gyorsan be is izzítottam az Eidos legújabb üdvöskéjét. Lelkesedésem azonban hamar alábbhagyott, mert cirka 10-15 perc játék után szomorúan kellett konstatálnom, hogy már megint egy szinte félkész termékről van szó. Na de ne rohanjunk ennyire előre, merthogy története is van a drágámnak, nem is akármilyen. A sztori szerint egy keménytökű titkos ügynök, becsületes nevén Rico Rodriguez kapja azt a nem mindennapi feladatot, hogy szakértelmével és a helyi forradalmárok segítségével megdöntse a helyi diktatúrát. A helyi szó jelen esetben San Esperito gyönyörű szigetét jelöli. Sajnos a történet nem mentes a már megszokott sallangoktól és közhelyektől, de azért nálam ez még az a tipikus „szódával elmegy” kategória.

Ha rosszmájú lennék – ami ugye nem vagyok –, akkor leginkább azt mondanám, hogy egy újabb GTA-klónnal van dolgunk. Az iménti kijelentésem nem is áll oly távol a valóságtól, azt leszámítva talán, hogy mondjuk a San Andreasban megszokott szabadságérzetnek itt csupán a töredéke fedezhető fel. Hasonlóság a két játék között, hogy mindkettőben egy szigetre vagyunk korlátozva. Na, nem kell azért olyan nagyon kétségbe esni, mert ez a bizonyos sziget nem kevesebb, mint ezer négyzetkilométeren terül el. Ha pedig hozzátesszük, hogy ennek a területnek az utolsó kis mélyedése is bejárható, akkor mindjárt felcsillan a szeme mindenkinek. A Just Cause GTA-klónhoz méltóan teljes szabadságot biztosít, azaz ha épp nem az elesetteket segítjük, akkor tetszés szerint bejárható a sziget egésze. A sztori főszála közel húsz nagyobb lélegzetű küldetésre bomlik, de természetesen több száz alküldetést teljesíthetünk abban az esetben, ha a végén dagadó mellekkel szeretnénk a polcra rakni a játék dobozát. A főszál missziói között bizony szép számmal akadnak azonban olyan nehézségűek is, hogy nem egyszer emlegettem fel a készítők felmenőit.

Természetesen nem teljesen egyedül kell felvenni a harcot a diktatúrával. Az állandóan nálunk levő PDA-nk segítségével például bármikor kérhetünk légi támogatást. Így tudunk a térkép egy adott pontjára eljutni, vagy éppen egy járművet szerezni magunknak. A PDA-ban ezen felül különböző információt kaphatunk a szigetről, aktuális küldetésünkről, stb.

A játékmenetre leginkább az erős közepes jelző aggatható. Nem rossz, de a jótól is elég messze áll. Jó pár idegesítő buggal találkoztam, melyek bizony nem könnyítették meg a dolgom játék közben. De nem is igazán a bugok, mint inkább a játékmenetbeli gyökérségek vettél el a kedvem az egésztől. Példának okáért a fegyverek istentelen erejét említhetném meg, tehát San Esperito mesés vidékein még mindig az a bevett szokás, hogy 2-3 métereket repülnek ellenfeleink, ha ne adj’ Isten eltaláljuk őket. Na igen, ha eltaláljuk. Merthogy célozni külön művészet: leginkább a bal egérgombra ráfeszülve, amolyan kaszálós módszerrel ritkítható az ellen. A helyzetet tovább rontja, ha egyszerre majd' egy tucat halálvágyat (egy ekkora macsó láttán Ti is megijednétek..) érző katona ront felénk, mert ekkor néha játszhatatlanul beszaggat, és esélytelen, hogy akár csak a legalapvetőbb taktikát is alkalmazzuk, mert nem látunk semmit sem. Mondom ezt úgy, hogy gépem valamennyi tulajdonsága jóval (!!) az ajánlott konfiguráció felett leledzik. Ilyenkor lép életbe a korábban már jól bevált kaszálós módszer. Egy másik érdekesség pedig az ejtőernyővel fordult elő. Ha például 1000 méter magasan úgy döntünk, hogy megválunk az ernyőtől, majd igen nagy sebességgel zuhanni kezdünk, s ezután a vízben csobbanunk, nem történik semmi sem. Rico ugyanolyan laza módon úszik tovább, mintha csak a tengerpartról ugrott volna a habok közé.

A fekete leves után jöjjön hát a játék legnagyobb előnye, a grafika, és az engine. A sziget tényleg nagyon szépen ki van dolgozva, s ami a leginkább dicsérendő, hogy sikerült a töltési időket a minimálisra csökkenteni. A víz, hasonlóan a dzsungelhez, nagyon élethű. Így gyakorlatilag ez az egyetlen része a játéknak, amivel teljes mértékben meg voltam elégedve. A hangokkal végülis nincs olyan nagy baj, a fegyverhangok egészen jók, a szinkronhangokkal egyetemben. Ajánlatos továbbá egy jobb 5.1-es hangfalrendszer beszerzése, már csak a jobb hatás érdekében is. A zenéről már nem mondható el ugyanez. Elég jellegtelen, hamar ki is kapcsoltam.

Mit is mondhatnék így, a vége felé közeledve. Tipikusan az a játék, ami a karácsonyi vásárló dömpinget akarja meglovagolni, vélhetően halovány sikerrel... Van egy olyan érzésem, mintha egy kicsit elkapkodták volna a kiadást, és nem maradt idő a tesztelésre. Pedig a lehetőség adott volt. Nem régen olvastam, hogy már készül is a második rész. Talán majd az segít fényesíteni Rico Rodriguez nevén. Egyezzünk ki egy közepesben, rendben? Leülhet...