Az újak kedvéért: az „Age of” sorozat tagjai valósidejű stratégiák, melyekben különféle történelmi időszakokban kell helytállnunk, a munkásainkkal nyersanyagot gyűjteni, felépíttetni a bázisainkat, működő gazdaságot létrehozni, hadsereget felállítani, és legyőzni az ellenfelet. A harmadik rész a gyarmatosítások korába repít vissza minket, a következő rész már várhatóan a jelenkorban fog játszódni, és a hírek szerint terveznek még ötödik epizódot is...

Az előző részeken edződött játékosoknak tehát nem fog sok fejfájást okozni az új epizód kezelésének megtanulása, bár akad néhány újítás. Munkásaink például nem hordják be a raktárba a kitermelt nyersanyagot, csak vágják a fát, csákányozzák az aranyat és közben szép lassan gyarapszanak a tartalékaink. Az épületek javítása is egyszerűbben történik, most már nem szükséges hozzá a munkás jelenléte, hanem csak ki kell választanunk a sérült épületet, és rákattintani a javítás ikonjára, miután a sérülés mértékétől függő időintervallum alatt az épület megjavul. Persze ezt csata közben nem tehetjük meg, csak azután. Mondhatnánk egyszerűsítésnek, de ezt én inkább fájó hiányosságnak tartom, hogy a többféle, egy csoportba választott harci egységünknek nem tudunk formációt megadni, így most több csoporttal vagyunk kénytelenek operálni. A pályákon találhatunk különféle felvehető holmikat, amik vagy nyersanyagok, vagy esetleg foglyul ejtett telepesek, indián felderítők, gyógyítók, és a többi. Ha kisebb értékű holmikról van szó, azokat egyszerűen felvehetjük a hősünkkel – aki mellesleg meghalni nem tud, csak nullára sebződve mozgásképtelenné válik, de ha gyógyult egy kicsit, és odamegyünk valami más egységünkkel, akkor visszahozhatjuk –, de ha értékesebb az áru, azt biztosan őrizni fogják – vadállatok, banditák, vagy más egyéb ellenfelek – tehát előbb meg kell harcolnunk érte.

Megtalálhatjuk még különféle indián törzsek falvait is. Az őslakosokkal alapesetben semlegesen viszonyban vagyunk, de szövetséget tudunk velük kötni a falujuk mellé épített Trading Post által, ami után kiképezhetünk indián harcosokat, vagy más egyéb speciális egységeket, és ezeket itt tovább is fejleszthetjük. Ezt persze megtehetik az ellenfeleink is, ilyenkor le kell rombolnunk az ő Trading Postját, és már építhetjük is a sajátunkat. Szinte minden pályán fellelhető egy, vagy akár több kereskedelmi útvonal, amelyek mentén meghatározott számú lerakóhely van. Ha ezekre Trading Postot építünk, akkor az úton rendszeresen elhaladó járművek ott nekünk „vámot” fizetnek. Először csak XP-t hoznak, de a későbbi korokban már mi választhatjuk meg, ha esetleg e helyett nyersanyagot szeretnénk kapni, és az adott utat akár tovább is fejleszthetjük, hogy nagyobb kapacitású járművek is közlekedhessenek rajta, ami legvégső esetben vasutat jelent.

A játék legfontosabb újítása a Home City, amit mondjuk fordíthatunk Szülővárosnak. Ezt a mini térkép melletti aktuális nemzet zászlajára kattintva érhetjük el. A Szülővárosból nyersanyag-utánpótlást tudunk kérni, esetleg katonákat, telepeseket, vagy különféle fejlesztéseket a meglévő egységeinkhez, felfedezőnkhöz. Az utánpótlásokat „kártyák” beváltása után kaphatjuk meg, a „pakli” összeállítása a játék előtt történik. A kártyák egy-egy korszakhoz tartoznak, és csak akkor válthatjuk be őket, ha azt már elértük, persze ekkor sem korlátlanul, csak amennyit az összegyűjtött tapasztalati pontjaink engednek. A már klasszikusnak számító hatalmas erődöt is ilyen utánpótlásként kapjuk, egy nagyfajta lovas kocsin érkezik. (Lapra szerelt IKEA erőd... :-) A választható kártyák mennyisége a Szülőváros szintjétől függ, amit pedig ellenségek irtásával, egységek kiképzésével, épületek emelésével, kincsek felfedezésével, és küldetések teljesítésével növelhetünk. A Szülővárosok nem feltétlenül hivatottak létező városokat megtestesíteni, a sajátunknak olyan nevet adhatunk, amilyen tetszik, még a kinézetét is testre szabhatjuk az épületek színezetétől kezdve a különféle lobogókon és díszítőelemeken át egészen az utcáit benépesítő emberekig, persze ezeknek magára a játékmenetre semmiféle kihatásuk nincs, mindössze optikai tuning.

A háromszor nyolc küldetés nem állít minket a különféle szembenálló felek oldalára a korábbi stratégiáktól megszokott módon, hanem egy család három generációját képviselő hősök kalandjait dolgozza fel. Találhatunk közöttük történelem-hűnek, valóságosnak ható feladatokat, mint városvédelem, ellenséges város ostroma, menekülő telepesek védelme, és a többi. Az újvilág meghódításán ténykedő törökök, németek és oroszok megjelenésekor már csodálkozva ráncoltam a homlokom, de mikor a Fiatalság forrásának lerombolása volt a cél – csakhogy a gonosz ellen meg ne kaparintsa –, már tudtam, hogy nem az én ismereteim hiányosak.

Szinte minden pályán találunk valami kis finomságot, ami azt egyedivé teszi, ezek közül a legérdekesebb talán az volt, mikor a Sziklás hegység havas ösvényein barlangtól barlangig kellett haladnom, mert a szörnyű hidegben folyamatosan sebződtek az embereim, néha meg kellett állniuk melegedni, hogy vissza tudjanak gyógyulni.

A korszakok váltása ezúttal is bizonyos nyersanyagmennyiségbe kerül, de most egy politikust kell választanunk, amely különféle előnyökhöz juttathat minket, mint például speciális épületeket kaphatunk, vagy katonákat, ágyúkat, esetleg vissza is kaphatjuk a korszakváltás költségének egy részét. Ezentúl más hatása nem lesz a választásunknak, nem úgy, mint az Age of Mithologyban, ahol tetszőleges helyen bevethető meteoresőt, vagy gyógyító forrást kaphattunk.

A játék grafikája csodálatos. Mondhatnám, hogy valójában semmi extra, csak hozza azt a látványt, amit elvártam tőle, de azt aztán az utolsó pixelig. Első ránézésre nem is különbözik sokban a Mithologytól, aztán jönnek elő az apró finomítások, egyik a másik után. Az egységek nagyon jól felismerhetőek, a mozgások is egész realisztikusak. A játék fizikáján is csiszolgattak egy keveset. Az előző részben is már repültek mindenfelé az emberek egy-egy meteor-becsapódás után, itt viszont már az épületek rongálódása is nagyon korrektül meg lett oldva. Ha belelövünk ágyúval, akkor a becsapódás helyén kiszakad belőle egy darab, látni engedve ez által a belső teret, amit szintén elég szépen kidolgoztak. Hajóknál ugyanez a helyzet, törik az árboc, lyukad a vitorla az ágyúgolyók nyomán. A víz pedig talán a legszebb azok közül, amit eddig stratégiai játékban láthattunk. Az Ensemble grafikusai szerencsére nem estek abba a hibába – ami manapság már népbetegségnek számít a játékfejlesztők között –, hogy nagy és látványos objektumokkal próbálják feltuningolni a látványvilágot az áttekinthetőség rovására. Az arányok maradtak a régiben, minden áttekinthető, mindent egyszerűen megtalálhatunk, és nem kell feleslegesen időt pazarolnunk megfelelő kameraállás keresgélésével. A „Home City”-nél viszont megpróbáltak valami nagyon ütős város-látképpel előrukkolni, ennek köszönhetően ez a rész egy erősebb processzort is megizzaszthat, de mivel itt nem is időzünk sokat, meg nem is kell reflexből taktikai döntéseket hoznunk, így annyira nem bosszantó az fps-csökkenés.

A hangokról sem tudnék rosszat írni, az aláfestő zene tökéletesen passzol a környezethez, az adott helyzetekhez, és egyáltalán a korszakhoz. És ahogy azt az „Age of” sorozatban már megszokhattuk, még az őslakos indiánok is a saját nyelvükön beszélnek.

Az Age of Empires 3 tehát minden részletében hozza azt, amit elvárhattunk tőle, de még egy kicsit többet is az újítások által. A játék nehézségi szintjei között egészen biztosan mindenki megtalálja a neki valót. A legkisebb fokozaton kellemes kikapcsolódást, míg nehezebb fokozatokon igazi kihívást jelent a játék, tehát nyugodt szívvel ajánlhatom az újoncoknak is, a régi motorosoknak pedig egyenesen kötelező darab!

forrás:pcdome